Szentes Edina

IMG_2297_resizeA tánc iránti szerelem kislányként kezdődött. 6 éves voltam, amikor társastáncra kezdtem járni, ahol Tóth-Varga Zsuzsanna volt az oktatóm. 3 évvel később a csapatom felbomlott, Zsuzsa néni átvitt egy akkor már versenyre készülő csapatába. Sokat kellett dolgoznom, hogy lépést tarthassak a többiekkel, de akkor még nem tudtam, hogy nem ez az igazi küzdelem. Tanárom már 4. osztályos koromban látta, hogy komolyak a szándékaim, így felajánlotta, hogy segít bejutni a dunaújvárosi Gárdonyi Géza Általános Iskola tánc szakára. Mint mondta, ahhoz hogy igazi versenyző legyek, elengedetlen a napi több óra tánc és a balett. A Gárdonyiban ezt meg is kaptam. Először Kustán Éva balettmester, majd felső tagozaton Kustán Péter balettmester foglalkozott az osztályommal, Tóth-Varga Zsuzsanna pedig a versenyző csapatokkal, duókkal, szólókkal. Később több tanár is megfordult nálunk, így megismerkedhettem a jazz, kortárs és modern stílusokkal. Az első évem csupa szenvedés volt az új iskolában, és azzal telt, hogy próbáltam behozni a lemaradásaimat a tánc terén. Szerencsére ambícióm több volt, mint a legtöbb csapattársamnak. Heti 6 óra balettunk volt iskolai keretek között és délután a felkészítő edzések. Az első szólómat 5. osztályos koromban kaptam, majd a későbbiekben folyamatosan versenyeztünk több kategóriában. A tanévet hagyományosan egy színvonalas táncgálával zártuk. Ballagás után több helyen is táncoltam és segítettem, ahol tudtam.

Zsuzsa néni felügyelete mellett 6. osztályos koromban kezdtem foglalkozni az alsós osztályok versenyzőivel. Nyaranta táborokban voltam kis edző. Az első önálló csapataimat a ballagásom után vállaltam Iváncsán, ahol élek és a környéken. Ekkor szerettem bele a tanításba. Célom, hogy egy olyan összetartó, küzdő csapatot irányíthassak és fejleszthessek, amilyennek egykor én is a tagja voltam.

Amikre büszke vagyok:

  • MTMSZ Világbajnokság Dance Show duó junior kategória 1. hely – 2013.
  • IFMD VB Dance Show duó junior kategória 1. hely- 2012.
  • IDO EB Dance Show gyermek kis csoport 7. hely 2009.
  • A gyermek korosztály Érdemes Sporttáncosa. – 2009.

,,A tánc felszabadít, erőt ad. Felpezsdít és rabul ejt..”

Nicivel és Gáborral egy kedves ismerős segítségével találkoztam. Miután beszélgettünk Gábor felajánlotta, hogy nézzem meg egy tánc óráját. Az óra és a gyerekek sokkal jobban elnyerték a tetszésemet, mint számítottam rá. Heti egyszer, fél órát kezdtem foglalkozni a Pindúr Pandúrok és a Törpeördögök csapatával, főként jazz balettot tanítottam nekik. Óráról, órára egyre jobban szerettem meg a gyerekeket és tetszett a vezetőség korrekt hozzáállása. Először a várgesztesi táborban volt alkalmam több csoporttal és a többi edzővel is találkozni. Tetszett az összetartás, a fejlődni akarás, és az hogy engem is egyből befogadtak, bevontak mindenbe. Ezután a 3 napos tábor után döntöttem úgy, hogy én is szeretnék a B-cool csapat tagja lenni. Mindenkivel jó kapcsolatot tudtam kialakítani, és megtaláltam a hangot a gyerekekkel is.

A 2016-os Egyházaskozári szakmai táborban dőlt el bennem minden végleg, mely szerint megszerettem az akrobatikus rock and roll-t, mint új stílust és tanítani is szeretném. Ezért minden megteszek, mint ahogy eddig is küzdöttem, hogy jó edző lessek a B-Coolnál.